A szó elszáll?
Az állásinterjúkon általában megkérdik, hogy mit tart az ember fontosnak a munkával kapcsolatban. Én erre következetesen azt szoktam válaszolni, hogy a világos, gyakori, tiszta és két irányú kommunikációt.
A HR-es lányok ezt imádják, de valamiért szinte sosem működik rendesen a dolog céges berkekben. Alkalmazottként a főnöködtől elvárni utópisztikus elképzelés, hogy meló előtt/közben neked pontosan megmondják mi az elvárás, mit csinálj és vész esetén mi a követendő protokoll. Lehetőség szerint inkább ne is kérdezz, mert személyes inzultusnak veszik és egyből struccá lényegülnek. Fej a homokban és kiböjtölik amíg a szituáció megoldja magát.
Erről a helyzetről mindig eszembe jut édesapám két hetvenen felüli barátja, akik kitalálták, hogy közösen fognak libákat tartani. Adott Zs., aki falun belül tanyának nevezett ki egy korábbi, tulajdonában lévő tejcsarnokot. Mindenhová biciklivel közlekedik, mert a hatóság úgy döntött, hogy autóban ülve fokozott kockázati tényezőt jelent a népességre nézve. A sztori másik szereplője az örökös likviditási gondokkal küzdő M., akit a szerencse fiául fogadott. Fortuna mindig, mindent megoldott neki és manapság is fiatal nőkkel, szakadt farmerban múlatja az idejét. Két főhősünk a pénzt összedobva, társtulajdonosként beszerezte a libákat és elhelyezték őket Zs. idilli tanyáján, a patak partján. Az ötven jószág szépen hízogatott, Zs. gondoskodott az ellátásukról, élték a háziszárnyasok gondtalan életét, mígnem egy nyári hajnalon valaki szemet vetett rájuk. Eléggé eltökéltnek kell lenned, ha libát akarsz fogni. Egy ilyen állat nagy, csíp, sikít és szalad. Elképzelhető, hogy tapasztalt tolvajok voltak, vagy csak puhán szuszogó álmukban lepték meg a madarakat, nem tudom. A lényeg, hogy a szárnyasok fele aznap éjjel idegen helyre költözött és ez hiányként jelentkezett a reggeli leltárban. Szereplőink, realizálva az eseményeket, kupaktanácsot hívtak össze a bázison. Kitárgyalták a történéseket, találgattak az elkövető kilétét illetően, majd M. gondos mérlegelés után summázta az esetet:
„ - Öcsike! Ellopták a libáidat! ”
Szóval a kommunikáció az fontos dolog. Van a népességnek egy olyan szegmense, akik nem bírják ki, hogy ne osszák meg mit gondolnak. Biztosan a te környezetedben is van ilyen, ha megjelenik a közeledben, egy idő után feltűnik a csend hiánya, mert folyton véleményez vagy szimplán csak verbális hasmenése van. Ez rendszerint elég szórakoztató, de még mindig nem értem a mögöttes motivációt. Sebaj. Nem vagyunk egyformán kalibrálva, és különben is kedvelem a folyton beszélő egyéneket.
Sok ember életében van olyan pont, hogy a közléskényszertől hajtva úgy érzi, íróvá kell válnia. Van, aki erre született. Van, aki könnyed pénzkereseti lehetőségként veszi számításba. És van olyan is, aki véletlenül lesz író. Életem első adózott jövedelme versekből származott. A középiskolában suttyomban minden órán a pad alatt olvastam, de békén hagytak érte, mert általában napra kész voltam a tananyagból. Az akkori irodalomtanárom néhány beadott kötelező esszét követően azzal nyomasztott, hogy vegyek részt egy pályázaton, amit valamilyen rejtélyes oknál fogva megnyertem. Senki sem tud annyira mesteri módon szenvedni, mint az elszánt 16 évesek; nekem érdeklődő fülek hiányában ezt rendszeresen le is kellett írnom. Jobbára szenvelgő versek születtek, kínlódó ecsetelése annak, hogy milyen jó lenne egy érintés vagy mire hasonlít egy illat valamelyik téli délelőttön - gondolom mindenki emlékszik tizenéves önmaga teátrális és véresen komoly érzelmi életére. Eltávozott családtagoknak rekviem, lázas betegség pillanatait rögzítő horror strófák.. (Jól van, na. Pont Lovecraft-ot olvastam párhuzamosan.) Tulajdonképpen kamasznak lenni egy rémálom volt, folyamatos vágyódás valami megfoghatatlan után, ami nincs. A kezdeti sikeren felbuzdulva az írás ott nyomban el is felejtődött, amikor átvettem a pénzdíjat. Én nem vagyok író és különben sem érdekel az egész. Karrierem csúcsán befejeztem, mondván, ebben ennyi volt.
Neked azonban összegyűjtöttem alább néhány körmöléssel kapcsolatos ajánlatot, szemezgess bátran és ha van kedved, írj mindenfélét, jutalomért: